Három Szent Hierarcha kolostor (Jászvásár)
Lupu Vazul vajda építtette 1637 és 1639 között fejedelmi sírhelynek, a niceai zsinat dogmáit védelmező három szentnek, Nagy Szent Vazulnak, Nazianzi Szent Gergelynek és Aranyszájú Szent Jánosnak szentelve. 1641 júniusában hozták a templomba Szent Paraschiva ereklyéit, a konstantinápolyi pátriárka adományát. A templomot többször kifosztották, felégették, földrengések rombolták, míg 1882-1887 között André Lecomte duNoüy vezetésével felújították, 1898-ben újrafestették. 1904-ben szentelték fel újra. A templom három apszisú, a narthex fölött egy további toronnyal. A mennyezetet négy, illetve nyolc boltív alkotja egymáshoz viszonyítva ferdén elhelyezve, amelyek lecsökkentik a harangtorony átmérőjét. A faragott díszítések teljesen körbevonják a templomot. Keleti motívumok is megjelennek, melyek még Örményországban és Grúziában figyelhetők meg. A festményeket Sidov Pospeev, Iacob Gavrilov, Nicolae Zugravul cel Bătrân és Ştefan készítették. Az épület műemlék. A Nagy és Szent István (Ştefan cel Mare şi Sfânt) sugárút 28 szám alatt található.
